Kuvasz

A kuvasz a Magyarországon ismert kutyafajták közül az egyik legrégebbi nyájőrző kutya, talán ősibb, mint a komondor. A pásztorkodás megszűntével a tanyák és vidéki kúriák nyájőrzőkutyája lett, s esténként, ha eleresztették őket a láncról, életveszélyes volt magányosan csámborogni az alföldi tanyák közt. Hajdan vadászkutyaként medve-, bölény-, és őstulokvadászatnál alkalmazták. Ma gazdaságok őrzésére használják.
Elnevezései

Neve eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyes források szerint türk eredetű szó, és olyan verzió is van miszerint az ótörök Küvaz, vagyis "büszke" szóból ered, amelyhez közvetlenül kapcsolódik a kipcsák qubas (egy kutyafajta). A kuvaszról szóló írásos emlékek feldolgozását nehezíti az a tény, hogy a fajtát több néven is illették: simafejű magyar komondor (a komondor volt a borzasfejű), farkaseb, kovasz, parasztkutya. A kuvasz szó jelentett egyszerűen keveréket is.
Története

Őseinkkel a népvándorlás során jött a Kárpát-medencébe, mint a nyájak nagytestű, határozott fellépésű védelmezője. A Keszthely melletti Fenékpusztán feltárt honfoglalás kori leletben talált kutyacsontokról kiderült, hogy a mai kuvasz ősétől származnak.

Hunyadi Mátyás kedvelte a fajtát, udvarában hajtóvadászatokon is használták, főleg farkas és vaddisznó ellen. A 15. században fellendült a marhakereskedelem, és a hatalmas magyar szürkemarha-nyájakat kuvaszok kísérték a nyugat-európai állatvásárokra, többek között Nürnbergbe. A nyájak napi 20-25 kilométert tettek meg, s őrzésükre fáradhatatlan, mindig éber, bátor állatokra volt szükség. A hajcsárok a vásárokon nemcsak a marhákat adták el, hanem nagyon gyakran néhány kutyát is. Így előfordulhat, hogy ezek a példányok részt vettek a hasonló nyugat-európai fajták kialakulásában. A kuvaszok megbecsültségére jellemző, hogy Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben a kuvaszt mint kutyafajtát említi.

A 19. században a szilaj állattartás megszűnésével megváltozott a kuvasz feladatköre is. Már nem a nyájakat védte a farkasoktól és a tolvajoktól, hanem a tanyákat, majorságokat. Ezért aztán életveszélyes volt éjszakákon a tanyák között kóborolni, hiszen a kuvasz a feladatteljesítés közben nem ismert kegyelmet.

Kosztolányi Dezső a kuvaszok kedvelője volt, két kutyát is tartott.[2] Az egyik kutya neve Hattyú volt, akinek a Bús férfi panaszai versciklusában egy egész verset szentelt:[3]

Kosztolányi Dezső: Hattyú kutyám (részlet)
"Állj a határnál, hűen, régi jelkép,
Igaztalan világban az igaz.
Tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,
Fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz."Hattyú, a kuvasz feltűnik még egy mondatban az Édes Anna című regény legvégén is, amikor az író saját magát is bevonja a cselekménybe:

"Beszédükre fölneszelt Hattyú, az a kuvasz, amelyik e ház békéjére ügyel, lefutott a kert sarkáig és ott mérgesen csaholni kezdett, úgyhogy szavuk egészen elveszett a kutyaugatásba."

Rokon fajták

Abruzzói juhászkutya

Pireneusi hegyikutya

Szlovák csuvacs

Akbas - török fajta

Anatóliai juhászkutya

Tátrai juhászkutya (owczarek)